26. fejezet - Minden a helyére áll

*Hana szemszöge*

Reggel Chanyeol már nem volt mellettem, amikor felébredtem, így fogtam magam és kimentem a nappaliba, ahol a srácok egy csoportban kuporogtak. Majd, amikor közelebb mentem elszörnyedtem a látványon. Sehun és Baekhyun a földön feküdtek ájultan. Arcukon hatalmas lila foltok és sebek éktelenkedtek. A számhoz kaptam és annak ellenére, hogy megakartam szólalni, egy szó sem jött ki a számon. A fiúk rám sem hederítettek, folyamatosan duruzsoltak a srácok körül. Én pedig jobbnak láttam visszafordulni.

A szobámban ültem és azon elmélkedtem, hogy mi történhetett ezzel a két jómadárral, amikor Chanyeol berontott az ajtón.

-Hana baj van! Segíts!

-Mi a baj Chanyeol?-játszottam a hülyét.

-A srácok..-mondta volna, de én megakasztottam mondandójában.

-Azt tudom! Azon belül?

-Ma fotózásunk van! Így nem mehetünk el! A srácok nincsenek is maguknál..

-Rendben a fotózást lemondom, de a többiért nem felelek!-néztem rá szigorúan, hogy érezze a súlyát a dolgoknak.

A telefonomhoz siettem és már tárcsáztam is a számot.

-Jó napot kívánok! Hana vagyok.

-Szia aranyoskám! Miért hívsz?-kérdezte kedvesen a menedzser.

-A fiúk nem tudnak ma elmenni a fotózásra.

-Miért? Mi történt? Autóbaleset? Mondd, hogy nem!

-Nem semmi baleset, de sajnos 5-en lebetegedtek. Fel sem kelnek az ágyból.

-Gondoskodom kórházi kezelésről, hogy minél hamarabb rendben legyenek!

-Jajj! Köszönjük nem szükséges! Elintézem őket a bevált módon. Tudja a régi bevált fogások.

-Hát legyen, akkor majd, ha jobban lesznek, akkor be kell pótolnunk a fotózást és valamelyik nap meglátogatlak benneteket.

-Rendben! Köszönöm a fiúk nevében is és köszönöm!

-Semmiség! Szia!

-Viszlát!

Szusszantam egy másodpercet és rohantam is a fiúkhoz.

-Srácok!-kiáltottam el magam, mire mindannyian rám néztek, kivétel persze a két kiütött srácot.-Valamelyik nap el akar jönni a menedzseretek. Azt mondtam neki, hogy azért nem tudtok elmenni, mert a betegség miatt 5-en az ágyat nyomjátok! 5-en vállaljátok be a betegséget és ha jön, akkor tettessétek! Én elviszem őket.-mutattam a két srácra. A fiúk azonnal agyalni kezdtek, hogy ki legyen az az 5, én pedig Chanyeol segítségével felszedtem a földről a srácokat, befektettem a kocsiba őket és a lakásomra vittem.

Este visszamentem a srácokhoz és magára hagytam Chant azzal a két jó madárral. Leellenőriztem, hogy mi a helyzet otthon és szaladtam is vissza, mivel jött a hívás, hogy Sehun és Baekhyun felébredtek.

-Mi a francot képzeltetek?-üvöltöttem rájuk, de a két srác jelenleg azt sem tudta, hogy hol van.

-Szívem, talán nem így kellene.-szólt rám azonnal Chan.

-Mit csináltatok?-meredtem dühösen a távolba, mit sem törődve azzal, hogy Chanyeol rám szólt az előbb.

-Azt hiszem bulizni mentünk…-szólalt meg halkan Baek.

-Valaki biztos kiüthetett minket droggal.-folytatta Sehun.

-Rendben.-csaptam össze a tenyeremet.-Drogteszt! Chanyeol kérlek, hívd az orvost!

-Ezt talán nem kellene.

-De nagyon is kellene szóval nyomás. Gyerünk!

Az sem érdekelt, hogy hajnalban rángatjuk el hozzánk a dokit. Egyszerűen tudni akartam, hogy gyógyszer hatása alatt vannak-e, mert, ha tényleg be gyógyszerezték őket, akkor amíg nem távozik a szervezetükből, addig nem mehetnek sehova, hisz elég nagy gond lenne, ha kiderülne valami.

Amikor a doki megérkezett, a legrosszabbra számítottam és nem is voltam tőle nagyon távol, hiszen a legrosszabb hírekkel szolgált a doki. Még mindig kimutatható volt a szervezetükben a drog. A másik pedig a másnapi újságban volt.

Reggel arra ébredtem, hogy Chanyeol mellettem a mai újságot olvasgatja.

-Mit olvasol?-bújtam oda kíváncsian.

-Azt nem szeretnéd tudni drágám.-csukta be az újságot és puszilgatni kezdett, de engem nagyon érdekelt az az újság.

-Naa!-nyöszörögtem neki, mire az orrom alá dugta az újságot durcásan, és ahogy megláttam, hogy mit olvasott szívrohamot kaptam. 

”A tegnap elfajult bulinak két sztárvendége is volt! Oh Sehun és Byun Baekyun. Sajnos a srácok nem voltak valami jó formában, kezük közé akadt pár lány és pár barát, akikkel megakadt a gondjuk. Kíváncsian várjuk, hogy mik lesznek ennek a következményei! Ha ti is kíváncsiak vagytok rá, akkor kövessétek az újságunk híreit!”

-Te jó isten!-kaptam azonnal a számhoz.

-Igen.-nézett rám szomorúan Chanyeol.-És amit még nem tudsz, hogy a menedzser volt ma a dormban és a fiúk összevissza hebegtek-habogtak. Lebuktunk és ha nem hozzuk rendbe, akkor mindannyian repülünk.

-Eljött az idő!-néztem rá komolyan, de láttam rajta, hogy nem tudja miről beszélek.-Holnapra hozzuk előre a házasságot!

-Mi?!

-Azt mondtam hozzuk előre a házasságot! A srácokat megmentenénk a sok pletyka elől és helyettük ránk szegeződne az összes figyelem, így őket megmenthetnénk a hatalmas problémától, illetve magunkat is a kirúgástól. Botrányra mi a legjobb ellenszer? Hát egy hatalmas örömhír, ami nyilván jobban fog mindenkit foglalkoztatni, hiszen már egyszer bejelentettük, hogy nem vagyunk együtt és most mégis megházasodunk! Gondolj csak bele! Szerintem jó ötlet.

-De-kezdett volna bele, de én kezdtem egyre idegesebb lenni és nem hagytam, hogy befejezze.

-Mi de? Eddig el akartál venni! Mi van veled Chanyeol? Már nem akarsz elvenni? Már nem szeretsz? Most mond meg! Ne később keljen miattad szenvednem! Mondd meg most!-akadtam ki kicsit jobban a kelleténél.

-Nem erről van szó.

-Nem? Hát akkor miről?

-Én szeretlek! És szeretném, ha a feleségem lennél!-nézett rám, de valahogy nem volt elég meggyőző.

-Jó mindegy! Akkor kitalálok valami mást.

-Nem! Elveszlek!-kiabált.

Hirtelen jött indulatosságától megijedtem, de próbáltam leplezni.

*3 nappal később*

*Hana szemszöge*

A sminkeseim már az utolsó igazításokat végezték és izgatottan vártam, hogy kilépjek a tömeg elé és odasétálhassak Chanyeolhoz, hogy majd kimondhassam a boldogító igent.

-Kész!-csillant fel kedvenc barátnőm szeme.

-Indulás!-visítottam.

Az ajtó előtt apu várt. Karon ragadtam és az esküvői zene kíséretében elbattyogtunk az oltárhoz. A pap elmondta a mondanivalóját és mi is elmondtuk, amit kellett, majd egy forró csók után jeleztünk a srácainknak és együtt 10-en szaladtunk a nászutas buszunkhoz. Mindenki ujjongott, kiabált és éljenzett, mi pedig csak szaladtunk nem is törődve a tv-sekkel és mögöttünk hagyott tömeggel. Bepattantunk a buszba és már indultunk is. Az úti célunk pedig nem más volt, mint Amerika.

*Chanyeol szemszöge*

Felülmúlhatatlan érzés volt az amit, az oltárnál éreztem. A lábaim szó szerint remegtek és alig vártam már, hogy leendő menyasszonyom végre velem szemben álljon. Amint meghallottam a zenét, azonnal az ajtó felé kaptam a fejem, ahol megláttam Őt. Elképesztően szexi volt abban a menyasszonyi ruhában és ijesztően magabiztos. Legszívesebben már át is ugrottam volna a pap szövegét és többit. Minél hamarabb megakartam csókolni és szabadulni innen vele, a menyasszonyommal. El sem tudom hinni, hogy én a legkomolytalanabb bandatag, én házasodok meg a legelőször. Hihetetlen, de szerencsémre viszonylag hamar megtaláltam a nagy őt és visszagondolva csak egy véletlen műve volt. Egy baleset. Viszont ami sokkal fontosabb az az, hogy velem van. Nagyon kívántam Hanát abban a percben, amikor néztem ahogy felém lépkedett. Gondolataimban már az járt, hogy hogyan tudnám letépni róla azt a csodás ruhadarabot, hogy még csodásabb testéhez érhessek, de sajnos le kellett tennem róla ugyanis a buszban nem leszünk egyedül és szerintem a fiúk sem éppen díjaznák, ha a mi hangunk miatt nem tudnának pihenni, vagy bulizni nyugodtan, szóval ez még egy kicsit várat magára.

 

*Hana szemszöge*

Chanyeollal minden együtt töltött percünket kiélveztük és amikor a srácok nem tartózkodtak a lakásban, vagy a környezetünkben akkor néha-néha becsempésztünk egy kis izgalmat a napjainkba. A nászutunk nagyon jól telt és egyáltalán nem sajnáltam, hogy a srácokat is hoztuk, sőt különösen örültem neki. Elképesztő volt az a pár hét, amit szabadon megkaptunk. Volt, hogy az utcán énekeltünk a rajongóinknak, ugyanis az elkerülhetetlen volt, hogy ne találkozzunk velük, de mivel nem sokkal futottunk össze úgy voltunk vele, hogy ennyit megtehetünk. Miután pedig a nászutunknak vége lett, minden visszatért a régi kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy már nem csak egy egyszerű pár voltunk, hanem már házasok és elkezdtük előre tervezgetni az életünket.

25. fejezet - Két lélek köteléke

*Chanyeol szemszöge*

Nagyon sok minden volt a fejemben. Például, hogy egy ilyen kedves aranyos lánnyal, aki lassan a feleségem lesz, hogy bánhatok így. El sem tudtam hinni, hogy mit tettem. Hívtam nemegyszer Hanát, de sosem vette fel. Egyre jobban csak erősödött bennem az a gondolat, hogy ennek most vége. Pedig én nem akartam, mert szeretem ezt a lányt, de nagyon! Sőt imádom! Imádok benne mindent! Ahogy mosolyog és azt ahogy mosolygás közben az orrát kicsit összeráncolja vagy azt, amikor séta közben kecsesen dobálja a csípőjét jobbra-balra. Imádom, hogy ennyi mindent bevállal a csapattal kapcsolatban és azt is, hogy ha fáradt és semmi kedve sincs még akkor is a másikat tartja fontosabbnak. Sok mindent tudnék még elmondani, amit imádok benne, de az nem tartozik rátok. Ne tessék rosszra gondolni! *kacsintás*

Miközben a hülyeségemen gondolkoztam és felidéztem Hana mosolygó arcát elálmosodtam, végül pedig elaludtam.

*Hana szemszöge*

Reggel amikor felébredtem, nagyon megijedtem. Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok és, ami jobban aggasztott az az volt, hogy Chanyeol miért nincs mellettem. Aztán kalapácsütés szerűen jutottak eszembe a tegnap előtti és a tegnapi történések. Chanyeol szavai, hogy eltűnt. A koncert, amire nem engedtem, hogy eljöjjenek a srácok, pedig szerettem volna, ha ott lettek volna. Már sajnos nem csinálhatok vissza semmit. Annyit tettem, hogy felhívtam a srácokat.

-Szia Sehun!-köszöntem azonnal, ahogy meghallottam azt a jellegzetes hangot, ami jelzi, hogy a másik fél felvette.

-Szia Hana! Chen.-hallottam a hangot, ami nyilvánvalóan nem a célszemélyé volt.

-Chanyeol?-tértem azonnal a lényegre.

-Azt hittük este majd hazajön és reggelre az ágyában lesz, de nem volt ott. Nem tudjuk hol van.

-Szóljatok ha meglesz!

-Hana.-szólt halkan a telefonba Chen-Mi nem keressük.

-Miért?-teljesen elképedtem.

-Mert már felnőtt.

-Felnőtt a francokat! EGY HATALMAS TÖKKEL ÜTÖTT GYEREK!-kiabáltam és azonnal letettem a telefont. Kiugrottam az ágyból, gyorsan magamra kaptam egy futáshoz megfelelő szettet és elindultam megkeresni Chant.

Minden utcában végig futottam, de sehol sem találtam. Amikor egy padhoz értem elkeseredetten rogytam le arra. Már feladtam és egy hosszabb körön indultam haza. Úgy gondoltam, hogy jól fog tenni egy kis plusz kör. Miután hazaértem lefürödtem és már mentem is az ügynökségre a megbeszélésre. Nem sok időm volt Channel foglalkozni, de felnőtt férfi már. Tud vigyázni magára. Remélem.

*Chanyeol szemszöge*

Amikor felkeltem, eléggé fájtak a végtagjaim. A fülemben még mindig ott volt a fülhallgató és a kedvenc számom ment. Gondolkodás nélkül tudtam, hogy miért vagyok itt és mi történt tegnap. Sajnos mindennel tisztában voltam és még nem voltam kész arra, hogy hazamenjek. Egy-két próba kihagyás belefér gondoltam és visszadőltem eddigi helyemre. Innen tökéletesen lehetett látni az eget és én, amikor csak tehettem a kék eget kémleltem és gondolkoztam.

Órák teltek el, amikor megkordult a gyomrom. Már nagyon éhes voltam így elhagytam az épületet és elindultam, hogy megtömjem a pocakot. Velem szemben egy Hanára hasonlító lány futott. Messze volt még, amikor észrevettem. JESSZUS EZ HANA! NEM CSAK HASONLÍT RÁ! Hirtelen kétségbe estem. A lány futás közben a fejét ide-oda kapkodta, látszott, hogy keres valamit. Az az valakit. Pontosabban engem. Nagyon berezeltem, így a legközelebbi épületbe rohantam és ott vártam meg, hogy biztonságos távolságba kerüljünk egymástól. Engem keres, ami azt jelenti, hogy szeret, viszont én nem tudok megbocsájtani magamnak és a srácok is haragszanak rám az biztos. Bár az legyen a kisebbik gondom.

Kikukucskáltam az ajtón és láttam, hogy már jóval messzebb van és ott keres tovább, így óvatosan kiléptem az utcára. Felhúztam a fejemre a kapucnimat és folytattam utamat.

Miután sikerült jól laknom visszamentem abba az üres épületbe és ott töltöttem a napom többi részét és vártam, hogy besötétedjen.

Olyan éjfél fele lehetett, amikor ismét útnak indultam. Tudtam, hogy ilyenkor már senki sem szokott bent lenni az ügynökségen és pont ezért indultam el most. Jól fog jönni az egyedüllét. Már az utcán is alig voltak emberek. Néha-néha találkoztam eggyel-kettővel. Az ügynökségnél csak az infópultosok voltak bent. Legalábbis az alapján, amit mondtak. A termünk felé vettem az irányt. Bementem és azonnal elindítottam egy számot. A tükörrel szemben álltam. A kapucni még mindig a fejemen volt és csak bámultam magam. Szánalmasan festettem. Szemeim duzzadtak és fáradtak voltak. Hajam csapzott, a ruháim koszosak. Az agyamnak több idő kellett mire feltudtam fogni, hogy már megy a zene. Levettem a pulóveremet és tovább bámultam a tükörben önmagamat.

  

Majd miután meguntam a saját szánalmasságomat nézni, hátat fordítottam a tükörnek és a zenére bíztam magam. Ahogy a zenére koncentráltam, megindult bennem az a sok indulat, érzelem, amit csak a táncban tudtam tökéletesen kifejezni és elfelejtetni magammal. A szám végére már a tükörrel szemben álltam. A hajam még csapzottabb volt, mint eddig. Az arcom megviselt volt és a számon keresztül kapkodtam a levegőt. Kellett pár perc mire észrevettem, hogy más is tartózkodik a helyiségben. A tükrön keresztül szinte észrevehetetlenül tudtam megszemlélni, majd amikor rájöttem, hogy Hana áll az ajtóban, hirtelen megszédültem. Miért van itt? Hangzott a kérdés a fejemben. A térdem megremegett a gyomrom pedig görcsbe rándult. Épp úgy, ahogy elsőnek megláttam, amikor a földön feküdt eszméletlenül. Csak figyeltem és vártam, de nem történt semmi. Lassan megfordultam, reméltem, hogy csak az agyam tréfál meg, de amikor megfordultam még mindig ott volt. Nem tudtam mit kellene mondanom.

-Mit csinálsz itt?-tört fel belőlem a nem túl kedves kérdés.

-Azt én is kérdezhetném.-Hana hangja tele volt dühvel.-Aggódtam érted!

-Chh. Tudok vigyázni magamra!

-Akkor szia!-fordult meg. Haját hátra dobta és intett egyet.

-Hana!-szóltam utána, de nem fordult meg, így elindultam utána, vagyis csak akartam. Abban a pillanatban ahogy elindult térdeim összecsuklottak. A földre estem és zokogni kezdtem. Pár perc elteltével pedig egy apró kezet éreztem meg a hátamon. Én pedig úgy néztem fel rá, mint egy rémült óvodás, aki attól tart, hogy lefogják hordani.

*Hana szemszöge*

A megbeszélés egészen jól ment. Külön gyakorlótermet kaptam, arra az esetre, ha éppen nem a fiúkkal kell dolgoznom, így oda tartottam a megbeszélés után. A gépre feltöltöttem az eddigi számaimat és azokat gyakorolgattam. Már hajnal 1 volt, amikor hazaindultam, de egy teremből hangos zenét hallottam. A zene irányába mentem, azt hittem, hogy valaki bekapcsolva felejtette, de nagyot néztem, amikor megláttam, hogy az EXO gyakorlóterméből jön a zene. Benyitottam és akkor megláttam őt. Egy idegen szám ment és arra táncolt. Egészen a végéig háttal a tükörnek, amit nem tudtam megérteni, majd a végén megfordult és a tükörrel szemben állt. Tisztán ki lehetett venni, hogy magát nézni a tükörben. Miután észrevett, lassan megfordult és figyelt.

-Mit csinálsz itt?-kérdezte flegmán. Elegem van belőled már Park Chanyeol!

-Azt én is kérdezhetném. Aggódtam érted!-jelentettem ki dühösen.

-Chh. Tudok vigyázni magamra!

-Akkor szia!-mondtam nemes egyszerűséggel és megfordultam. A hajamat hátra dobtam intettem és lassan elindultam.

-Hana!-kiáltott, de én nem fordultam meg. Majd hangos csattanást hallottam, amit hangos zokogás követett. Amint megfordultam már szaladtam is Chanhez. A hátára simítottam a kezemet, ő pedig mint egy ovis úgy nézett rám. Megsimogattam a buksiját és egy puszit nyomtam a homlokára. Felsegítettem felöltöztettem és elindultam vele. A karjába kapaszkodtam és úgy segítettem neki. A kórházig elsétáltam vele. Hál istennek innen nem volt messze a kórház. Ő végig engem nézett, de én nem foglalkoztam vele, csak mentem.

-Jó estét kívánok. Azt hiszem eltört a keze valaki betudná gipszelni neki?

-Jó estét kisasszony. Már be van neki nem?

-Nem az csak egy kötés. A doktor úr azt mondta, hogy ha történik valami és nem javul a keze, akkor be kell gipszelni. Ő elesett és a kezére esett.

-Intézkedek!

-Köszönöm!-mondtam és elvezettem Chant a székekhez. Leültünk és ott vártunk. Továbbra is engem fürkészett míg én a fejemet fogva néztem a földet.

-Hogy lehetsz ilyen jó lelkű?-jött a váratlan kérdés.

-Hm?-kérdeztem vissza. Reméltem, hogy nem jól hallottam.

-Hogy lehetsz ilyen jó lelkű? Egy barom voltam és te segítesz, ahelyett, hogy otthagytál volna.

-Chan!-szakítottam félbe.-Én szeretlek!-szorosan magamhoz öleltem, vigyázva a karjára és egy puszit nyomtam ajkaira.

-Köszönöm!

-Ezt nem kell megköszönnöd! Ha ezen túl vagyunk akkor szépen hazamegyünk és lefekszünk aludni. Kipihenjük magunkat és majd megbeszéljük a dolgokat jobban!

Nem tartott sokáig Chanyeol ellátása. Megröntgenezték a kezét utána begipszelték és mi már mehettünk is haza. Már hajnal három fele járt az idő. Először a saját lakásomhoz sétáltattam Chanyeolt, ahol összepakoltam a cuccaimat és a vállamra kaptam a táskáimat. Chanyeol segíteni akart, de nem engedtem neki. Miután mindent rendbe tettem elindultunk az igazi otthonunk felé. Az EXO dormba.

Minden csendes volt és sötét, amikor megérkeztünk. Körülnéztem és azt tapasztaltam, hogy a srácok békésen szunyókáltak minden szobában. Kivéve a mi szobánkat. Ugyanis senki nem volta szobában. Elgondolkoztam, hogy nem-e láttam valamelyik szobában 2-nél több embert, de rá kellett, hogy jöjjek, hogy Baeken és Sehunon kívül mindenki a helyén volt. Egy dolog viszont nagyon aggasztott. Hol lehetnek? Gyorsan elhessegettem a rossz gondolataimat és bedobáltam a cuccainkat a szobánkba. Gyors előkaptam Chanyeol és az én pizsimet és betuszkoltam a fürdőbe. Levetkőztettem, mint egy kisgyereket. Én is ledobtam a ruháimat és beálltam mellé a tusolóban. Az arcomat azonnal vörös pír öntötte el. Nem sokszor volt részem közös fürdésben. Kinyújtattam vele a kezét, hogy a gipszet ne érje víz, majd segítettem neki megmosakodni. Amint befejeztük az ő részét, ő kiszállt és betekerte magát a törölközővel, megvárta, amíg végzek. Segítettem neki öltözködni is és ahogy végeztünk a végtelenségig tartó mosakodással beosontunk a szobába és úgy helyezkedtünk le az ágyon a kezének semmi baja ne legyen, amíg alszunk. Jó érzés volt ismét vele lenni, mintha semmi sem történt volna. Majd a gondolatok lassan elhagyták a fejemet és ezeket felváltotta Chanyeol megnyugtató szuszogása.